Társoldalunk

jacsomedia

 

Saját alkalmazások

MEK Book App swGuru App
Sky Névmisztika Sunflower Ingatlan App
Sky Tarot Sky iChing
NapiApp  

Konferenciák - hasznos, vagy haszontalan?

 

Nagy üzlet lett a konferencia mostanában. Tartanak minden témakörben, miért kerülné el a fejlesztői szakmát? Egy évben legalább 5-6 ilyet tartanak különböző szervezetek, vállalkozások, és mindenki másra büszke. Legutóbb a Mobile Developers Day és ezzel egyidőben a Game Developers Forum volt a porondon, tehát ezekkel kezdeném az elemzésemet.

A konferencia a tavalyi bátortalan kezdés után idén profi módon lett megszervezve, jól látszott rajta, hogy a szervezők tanultak a tavalyi hibákból, és a a konferencia elsődleges célja a fejlesztők, programozók, és a közelükben dolgozók szakszerű tájékoztatása. természetesen különböző mélységben közelítették meg az előadók a témát, az élménybeszámolótól a hardcore fejlesztésig minden megtalálható volt mindkét teremben. Összességében elmondható, hogy megérdemelt telt ház volt az MDD-n, sajnos a GDF látogatottsága elmaradt ettől.

Időben visszafelé haladva a Műszaki Egyetem labor megnyitója következett, ahol a résztvevők ingyenesen vehettek részt, és az érintőleges tájékoztatásból lassan haladt a rendezvény a valódi, hasznos programozói tudásig. Aki részt vett ezen a rendezvényen, gazdagabb lehetett némi Windows Phone programozói tudással.

Még inkább visszamenve az időben nagyjából egymásra szervezve tartották meg a Mobil Weekendet és az App!2011 konferenciát. Az App!2011 hozta a szokásos formát, érdekes előadások, előtérben a mobil rajongók és a fejlesztők. Sajnos igazi programozást nem sikerült felfedeznem az előadásokban, inkább csak beszámolók, tanácsok hangzottak el, de volt jónéhány használható információ.

A Mobil Weekend két részből állt. Első nap a Microsoft-Nokia konferencia volt, mely jól szervezetten zajlott, délelőtt a fejlesztőknek volt több órás fejlesztői bemutató, délután pedig érdekes előadások szintén WP7 témában. a konferencia telt házzal zajlott, a belépés ingyenes volt.

A második nap programjai szinte érdeklődés nélkül zajlottak. A Mobil Weekend egyben verseny is volt, sőt, elsősorban verseny volt, ahol szerencsétlen módon összesorsolt fejlesztők és menedzserek próbáltak meg használható projekteket alkotni, és ez néhányuknak sikerült is. Nagy hiányosságként éltem meg, hogy a verseny zsűrije kizárólag nagypénzű befektetőkből állt, akik meg tudták fizetni a zsűrizést, szakmai képviselőt, szakembert nem engedtek a zsűri közelébe.

Az utolsó konferencia hamarosan ismét kezdődik. Tavaly heringként összezsúfolt embereknek néha rosszul felkészült előadók osztották az észt, legalábbis a szakmai, fejlesztői teremben. Ehhez a konferenciához kapcsolódott az Év Alkalmazása verseny is, melyen egy magyar érdekeltségű, ám amerikai cég nyert, mely a versenykiírások szerint nem is indult. Most még érdekesebb lesz a felállás. A fejlesztői szekció házigazdája a szifon.com csapata lesz, a hazai jailbreak telefon függetlenítés úttörői. Ha így folytatják , jövőre már a Pirate Bay üzemeltetőit hívják majd meg? Ennek a konferenciának örömteli híre szerint már a reklámkampány előtt 400 hely elkelt, és még csak a kezdet. Tehát itt a létszám lesz a döntő, és nem a közönség. Mi ezért nem megyünk el...

Figyelni kell arra, hogy a konferenciák előre vigyék, és ne lejárassák szakmánkat!

 

Rusznyák Gábor

Képek:


       

 

   
2012.02.22. 19:32


Tanfolyami időpontok!

Utolsó tanfolyam:

iOS fejlesztői tanfolyam
2012. június 25.

Tel: 06-30/871-7512

Részletek

Partnerek

jacsomedia

Magyar iPhone Közösség

Android Portál

WP7.hu

sm.mag